Navigáció

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Impresszum

Működéssel kapcsolatos dokumentumok bejelentkezés után olvashatók.

Gyöngyösi Zsuzsa
elnök, főszerkesztő
Konzili Edit
főszerkesztő-helyettes
Polonkai Attila
weboldal technikai karbantartó

Rovatvezetők:

Frigyesy Ágnes 
  Erdély
Albert Barbara
  sport
Gyöngyösi Zsuzsanna
  Délvidék, életmód, lapszél
Lengyel János
Szemere Judit

  Kárpátalja
Dr. Virág Ildikó
  egészség

Kapcsolat:

   Elnök - Főszerkesztő:
elnok@fusz.hu
   Elnökség:
fuszelnokseg@gmail.com
   Weboldal működés:
polonkaiattila@fusz.hu

Jelenlegi hely

„Naplószerű élménybeszámoló a jugoszláv túráról”

Kijevben a minap fejeződött be a 2017-es divízió 1/A jégkorong-világbajnokság, amelyen ismét a magyar válogatottért szoríthattunk. A következő írás a magyar jégkorongsport történetének eddig még feltáratlan területére kalauzolja az olvasót, oda, ahová akkoriban csak a Kádár-rendszer politikai rendőrségének volt lehetősége bepillantani: a hatvanas évek eleji magyar korongozók állambiztonsági megfigyelései közé.

A magyar jégkorong-válogatott nyári edzésre készül (Fotó: MTI-archív)

A kommunista hatalom ügynökdossziéit őrző Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltár raktára csak néhány hónappal ezelőtt tette kutathatóvá az M-21299 számú ügynökaktát, amely egy bizonyos „Kocsis Mihály” fedőnevű ügynök jelentéseit tartalmazza. „Kocsis Mihály” a Ferencvárosi Torna Club és a válogatott jégkorongozójaként 1961-ben került az elhárítás látómezejébe, amikor tanúként hallgatták ki a Weidemann-perben, amely során házkutatást is tartottak nála. (Weidemann Károlyt, a Fradi korábbi ügyvezetőjét és párttitkárát 1962-ben a népi demokratikus államrend ellen elkövetett izgatás vádjával első fokon 3 év és 6 hónap börtönre ítélte a bíróság.)

„Kocsis Mihállyal” tulajdonképpen 1962 januárjától találkozott rendszeresen a BRFK Politikai Nyomozóosztályának elhárító tisztje, Huszár Sándor százados, aki a hatvanas évek elején legalább féltucat olyan ügynökkel tartotta a kapcsolatot, akinek feladata a sportberkekben történő ellenséges tevékenységek felderítése és persze jelentése volt. (Hogy a legalább féltucat Huszár-ügynökök leginkább a Fradi körül szaglásztak, az egy másik kérdés.) „Kocsis” hivatalos ügynökjelöltként elsőnek a jégkorong-válogatott 1962-es bolgár és jugoszláv túrájáról számolt be. Az igen szofisztikált címmel megírt („Naplószerű élménybeszámoló a jugoszláv túráról”) jelentésnek több tanulsága is van. Egy: az ügynökjelölt valóban úgy fogalmaz beszámolójában, mint az a kisdiák, akinek szeptember 1-jén fogalmazást kell írnia „Nyári élményeim” címmel az iskolában, kettő: Brigitte Bardot színésznő a hatvanas években (is) óriási hatással volt a férfiakra, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy „Kocsisnak” sok magyar szó helyesírásába beletört a bicskája, de a francia szexszimbólum nevét tökéletesen kanyarította papírjára.

Ha már a helyesírásnál tartunk. A cikkben idézett ügynökjelentésekben előforduló helyesírási hibákat és a helytelen, vagy hiányos központozását a könnyebb olvashatóság érdekében javítottam, minden mást – olykor sutának tűnő, vagy pongyola, magyartalan fogalmazást – pontosan közlök. 

Szóval 1962 elején túrára indult a jégkorong-válogatott. A jubileumi, századik nemzetközi mérkőzésére készülő csapat csak viszontagságok árán érkezett meg a bolgár fővárosba. Az eredetileg január 15-re tervezett indulást másnapra, az első meccs napjára kellett halasztani, mivel a Berlinből érkezező repülőgép a zord téli időjárás és a nagy köd miatt nem kapott leszállási engedélyt Ferihegyen, és landolás nélkül haladt át hazánk légterén. A meccsnapi utazás és a kezdősípszó előtt másfél órával való szófiai megérkezés igencsak megviselte a játékosokat. A fáradt és enervált társaságnak azonban így is sikerült emlékezetessé tennie a századik mérkőzést, hiszen 5–4-re diadalmaskodtunk a bolgárok fölött. A Vedres-Babán, Kertész – Lőrincz, Palotás I., Boróczi (csere: Pozsonyi, Tóth, Raffa, Patócs Gy., Balogh, Jakabházi, Simon, Madarassy, Rozgonyi, Horváth Z., Egri) összeállítású csapat a másnapi visszavágón már nyugodtabb körülmények között, és ami fontosabb, pihentebben, és 7–4-es végeredményt elkönyvelve mehetett zuhanyozni. (A visszavágót egyébként hivatalosan Szófia–Budapest néven jegyezték.)

A csapat tagjai két nappal később vonattal utaztak el a jugoszláv fővárosba, ahol a Hotel Unionban szállásolták el magukat. A kötelező délutáni pihenőt a Partizan Beograd–Szabadkai Spartacus hokimeccs megtekintése követte, amely magyar vonatkozása miatt lehetőséget adott az ismerkedésre is. „Kocsis” ügynök szavaival: „A szabadkai csapatban két játékos kivételével magyar anyanyelvű, bánáti születésű fiúk játszottak. Ezekkel a mérkőzés után elbeszélgettünk, mivel a magyar csapat nagy része már több alkalommal járt Jugoszláviában, és így sok fiút ismertünk.”

A másnap esti Jugoszlávia–Magyarország mérkőzést taktikai értekezlet előzte meg, amely során a magyar csapat csehszlovák edzője, Vlagyimir Kominek ismertette a mieink összeállítását és az alkalmazni kívánt taktikát. A Magyarországon nagy népszerűségnek örvendő „Vlado” 1960 és 1964 között ült a magyar jégkorong-válogatott kispadján. Hazánkba igazolása a szocialista tömbön belül igazi szenzációnak számított, hiszen a csehszlovák jégkorong a hatvanas években is a világ élmezőnyéhez tartozott. Kominek érkezésével alapjaiban változtatta meg a hoki szakmai hátterét, bevezette a játékosok nyári felkészülését, külön kapusedzéseket vezényelt, hetente háromszor (!) tartott edzést a válogatott játékosainak, és nem utolsósorban kapcsolatainak köszönhetően rendszeresen túrázhatott válogatottunk és több klubcsapatunk Csehszlovákiában.

Visszakanyarodva „Kocsis” jelentéséhez: Kominek edző eligazítása után a csapat hivatalos túravezetője vette át a szót, aki egy kis kommunista lelkifröccsel kívánta motiválni a játékosokat. „Ismertette, hogy egy más, részünkre idegen beállítottságú országban vagyunk és mindenkit figyelmeztetett, hogy óvakodjon a gyanús elemektől, akik esetleg kihasználva a fiatalabb játékosok tapasztalatlanságát különböző provokatív dolgokra használhatnák fel őket. Ezenkívül megkérte a fiúkat, hogy méltó módon viselkedjenek a pályán, kerülve minden sportszerűtlenséget, és ne hozzunk szégyent népi demokráciánkra. Ezenkívül kért a legnagyobb erőbedobásra, hogy győzelemmel hagyjuk el a pályát.” A túravezető – aki egyébként a BVSC-ben is ellátott sportvezetői feladatokat – figyelmeztetése tipikus megjelenése a szocialista ideológia túlreprezentálásának. Magyarán: minden politika, még a játék is. Főleg akkor, ha a különutas szocializmust játszó Tito Jugoszláviájában szerepelünk. A túravezető intelmeire a játékosok is reagáltak: „A fiúk részéről Patócs György csapatkapitány ígéretet tett, hogy az utolsó szóig betartjuk az összes utasítást, és ő is kérte a csapatot, hogy sportszerűen játsszon a mérkőzésen”.

Ha hihetünk az ügynökjelentésnek, a mieink maradéktalanul betartották a vezetőség által kért utasításokat, olyannyira, hogy sportszerűtlenséggel leginkább az ellenfél játékosait lehetett megvádolni. „A mérkőzés sportszerű keretek között zajlott a mi részünkről, de ezt nem lehetett elmondani a jugoszláv részről, sportszerűtlen belemenések és kézre, lábra ütések váltogatták egymást, amelyre a mieink (beleértve engem is) dicséretükre legyen mondva, csak gólokkal és sportszerű játékkal válaszoltak.” A jelentésből nem derül ki, hogy a magyar csapat játékosai már a mérkőzés előtt értesültek-e arról, hogy a magyar diplomácia a legmagasabb szinten képviselteti magát a helyszínen, mindenesetre a lefújást követően a vendégöltözőbe nem várt vendég érkezett. „A mérkőzést megtekintette a Magyar Népköztársaság nagykövete és a követség attaséja. A mérkőzés a magyar csapat 7–1-es győzelmével záródott, amely a csapat sportszerű és jó játékának volt köszönhető. A mérkőzés után a nagykövet elvtárs bejött az öltözőbe és kezet fogott az összes játékossal, és megköszönte a sportszerű jó játékkal elért győzelmet a kormány nevében.” Hogy maga Kádár János mennyire volt tájékozott a jégkorong-válogatott külföldi szerepléseiben, arról nincs tudomásunk, arról azonban igen, hogy a gesztust újabb gesztus követte: követségi látogatás másnap. De ne szaladjunk ennyire előre.

A győztes mérkőzést este egy közös jugoszláv-magyar bankett követte, amelyen a sportvezetés által felfestett ellenséges hangulatnak a nyomaival sem találkoztak játékosaink. „A banketten jugoszláv és magyar részről kedves beszédek hangzottak el, és baráti légkörben folytatódott a vacsora.” A bankettről a jugoszláv játékosok korán eltávoztak, mert közülük többeknek másnap sorsdöntő bajnoki mérkőzést kellett játszaniuk. A magyar csapat fiatalabb játékosai is visszatértek szobáikba, szintúgy a Dózsa-játékosok is, hiszen rájuk másnap osztrák túra várt, ahová a többieknél korábban el kellett indulniuk. A csapat maradék része pedig belevetette magát a belgrádi éjszakába, nagy hangsúlyt fektetve azon szórakozóhelyek meglátogatására, amiket a jugoszláv játékosok ajánlottak nekik…

Másnap délelőtt ki pihentebben, ki kótyagosabb fejjel vett részt a követségi látogatáson, ahol jó hangulat és kellemes meglepetés fogadta játékosainkat. „A nagykövet elvtárs nagy megelégedését fejezte ki a mérkőzésről, és a követség többi tagjával szívélyesen elbeszélgetett velünk. Közel két órát tartózkodtunk ott. Utána kellemes meglepetésben volt részünk, mert a magyar attasé megkérte a vezetőnket, hogy vigyen el jutalmul két moziba. Így a délutánt és az estét közösen töltöttük.”

A mozi után már csak csomagolni maradt ideje a fiúknak, hiszen el kellett érniük a Budapestre induló esti vonatot. Biztos, ami biztos, és „az a gyanús, ami nem gyanús” alapon egy jugoszláv sporthivatali alkalmazott is elkísérte a csapatot az állomásra, hogy szemmel tartsa a vonatra szállás utolsó mozzanatait. A válogatott reggelre érkezett meg a Nyugatiba, a játékosok elváltak egymástól, hazaindultak, és néhány nappal később „Kocsis Mihály” a politikai rendőrség számára elkészítette jelentését, amelyet ezekkel a sorokkal fejezett be: „Ezzel a bolgár, jugoszláv túránk a végére ért. Nyugodt lelkiismerettel elmondhatom, hogy az egész ott tartózkodásunk alatt a csapat méltóan viselkedett a Magyar Népköztársaság címerével díszített mezhez. Ezzel a túrával ismét öregbítettük Népköztársaságunk és társadalmi rendszerünk jó hírét. A csapat összes tagjairól csak elismeréssel lehet nyilatkozni, mindenki példamutatóan viselkedett, és betartotta az összes utasítást.”

„Mint macska az egérrel – különösen az első harmadban – úgy játszottak a magyarok a belgrádi jégkorongozókkal” – számolt be a találkozóról a jugoszláv Szport c. lap a mérkőzést követően.

Mint macska az egérrel, úgy játszottak a kommunizmus tartótisztjei ügynökeikkel, hogy az általuk óhajtott információknak birtokába jussanak.

 

Forrás: Nemzeti Sport

Rovatok: 
Sport
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1