Navigáció

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Impresszum

Működéssel kapcsolatos dokumentumok bejelentkezés után olvashatók.

Gyöngyösi Zsuzsa
elnök, főszerkesztő
Konzili Edit
főszerkesztő-helyettes
Polonkai Attila
weboldal technikai karbantartó

Rovatvezetők:

Frigyesy Ágnes 
  Erdély
Albert Barbara
  sport
Gyöngyösi Zsuzsanna
  Délvidék, életmód, lapszél
Lengyel János
Szemere Judit

  Kárpátalja
Dr. Virág Ildikó
  egészség

Kapcsolat:

   Elnök - Főszerkesztő:
elnok@fusz.hu
   Elnökség:
fuszelnokseg@gmail.com
   Weboldal működés:
polonkaiattila@fusz.hu

Jelenlegi hely

1767. január 23. | Mária Terézia kihirdeti az úrbéri rendeletet

1767. január 23-án hirdették ki hat dunántúli vármegyében Mária Terézia királynő (ur. 1740-1780) úrbéri rendeletét, mely egységesen szabályozta a magyar jobbágyság földesúri terheit. A rendi országgyűlés mellőzésével bevezetett szabályozás előbb Vas, Zala, Somogy, Sopron, Tolna és Baranya területén lépett életbe, a következő években azonban a kiküldött bizottságok valamennyi magyarországi vármegyében keresztülvitték a királynő akaratát.

Miután Magyarország az 1514. évi országgyűlés törvényei következtében az Elbán túl elterjedt úgynevezett „második jobbágyság” modelljét választotta, a jobbágyság terhei hosszú évszázadokig a hazai adóztatás alappillérét képezték. Ismeretes, hogy a jobbágyok alapvetően három irányban adóztak: az első kedvezményezett az uralkodó volt, a második a földbirtokos nemesség, a harmadik pedig a katolikus egyház, melynek jövedelmein a zűrzavaros török korban gyakran a másik két fél osztozott. E háromféle típus közül a többnyire hadi célokra fordított állami adó, illetve az egyházi tized mértéke egyértelmű volt, ezzel szemben viszont a földesúri követelések vidékről vidékre változtak. A Nagy Lajos (ur. 1342-1382) korában meghatározott kilenced mellett ugyanis a birtokosok különféle ajándékokat követeltek, számos alkalommal közmunkát végeztettek a jobbágyokkal, nem is beszélve a robotról, amit egyes – általában a kevésbé tehetős – földesurak olyannyira felemeltek, hogy a férfiak mellett alkalmasint a nők is részt vettek a kemény mezőgazdasági munkákban. Miután pedig a 18. század elején, a török kiűzése és a Rákóczi-szabadságharc után megszűntek azok a kiskapuk, melyek a szerencsétlenebb sorsú jobbágyok helyzetét megkönnyíthették, a társadalmi feszültség egyre fokozódott.

Az 1735-ös, Szegedinác Péró vezette felkelést követően számos alkalommal robbantak ki kisebb-nagyobb zavargások a földesúri önkény ellen, melyek közül a legutolsó, az 1765-66-os dunántúli megmozdulás arra sarkallta Mária Teréziát, hogy – a rendi országgyűlés támogatása híján – önkényesen, rendeleti úton rendezze az ország stabilitását is fenyegető problémát. A királynő emellett más szempontból is szorgalmazta az egységes urbárium bevezetését, nevezetesen azért, hogy javítsa a jobbágyság anyagi helyzetét, ezáltal pedig erősítse hazánk gazdasági teljesítményét. Ahogy ő mondta: „etetni kell a juhot, ha nyírni, fejni akarjuk.”

A „fejés”, vagyis a lehető legtöbb adó beszedése érdekében Mária Terézia 1766 során tanácsadói segítségével megalkotta az egységes urbáriumot, melyet először 1767. január 23-án ismertetett a fent említett hat dunántúli vármegyével. A királynői rendelet a Nagy Lajos által bevezetett kilenceden nem változtatott, ugyanakkor viszont állami szinten szabályozta a földesúr által igénybe vehető robot mértékét, amit Mária Terézia a földbirtok méretéhez és a föld nélküli zsellérek anyagi helyzetéhez igazított. Az urbárium értelmében az egész birtokkal rendelkező jobbágyok heti 1 nap igás, vagy 2 nap kézi robottal tartoztak, ami a házas zsellérek esetében évi 18, míg a ház nélküliek esetében évi 12 napra csökkent. Ezenfelül a telkes jobbágyok további 1 forint füstadót fizettek, miközben a rendelet azt is megszabta, hogy uruk miként szedhette be a kilencedet, és fenti járandóságain felül milyen ajándékokat – pl. évi 1 icce vaj, 2 kappan, 12 tojás – követelhetett. Láthatjuk tehát, hogy az urbárium valóban a jobbágyság védelmében került kiadásra, hiszen a királynő rendelete komoly terheket támasztott ugyan, de minimalizálta a földesúri visszaélések lehetőségét. Más kérdés persze, hogy az újonnan bevezetett járandóságokat Magyarországon nem egységesen ítélték meg, hiszen ami például az agyonadóztatott felvidéki jobbágynál jelentős enyhülésnek számított, az a Dunántúlon a terhek növekedését jelentette.

A föld népének döntő többsége ugyanakkor mégiscsak bizakodva várta a királynő által kiküldött bizottságokat, melyek először az 1767. január 23-án értesített megyékben jelentek meg, majd lassan továbbvonultak kelet felé. A Mária Terézia által kirendelt biztosok első és legfontosabb feladata az adott vármegyében földdel rendelkező birtokosok összeírása, valamint a jobbágyok lajstromba vétele volt, a felmérés során azonban részletesen beszámoltak a környezeti viszonyokról, a birtokok, legelők, rétek, kertek méreteiről, illetve foglalkoztak az ott élő jobbágyság jogállásával és adózási szokásaival is. Ez a munka értelemszerűen sok időt vett igénybe, így aztán nem meglepő, hogy Hevesben 1770-ben, Borsodban pedig csak egy évvel később kezdődtek meg a felmérések, melyek minden addiginál precízebben vették számba az ország gazdasági állapotát és teljesítőképességét. Mária Terézia urbáriumával egyébiránt nagyrészt teljesítette az általa kitűzött célt, rendelete pedig egészen az 1848. évi áprilisi törvényekig, a jobbágyfelszabadításig életben maradt.

 

Forrás: rubicon.hu

Rovatok: 
Történelem
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1