Navigáció

Akkreditált Képzés

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Impresszum

Gyöngyösi Zsuzsa
elnök, főszerkesztő
Konzili Edit
főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
weboldal technikai karbantartó

Rovatvezetők:

Frigyesy Ágnes 
  Erdély
Albert Barbara
  sport
Gyöngyösi Zsuzsanna
  Délvidék, életmód, lapszél
Lengyel János
Szemere Judit

  Kárpátalja
Dr. Virág Ildikó
  egészség

Fotó:
Pusztai Sándor


Kapcsolat:

   Elnök - Főszerkesztő:
elnok@fusz.hu
   Elnökség:
fuszelnokseg@gmail.com
   Weboldal működés:
polonkaiattila@fusz.hu

Jelenlegi hely

1919. március 6. | A Kommunista Internacionálé megalapítása

1919. március 6-án alakult meg Moszkvában a Komintern, más néven a III. Internacionálé, mely szervezet egészen 1943-ig fogta össze a világ szélsőbaloldali politikai szervezeteit.

A Kominternt megelőző II. Internacionálé gyakorlatilag már a 20. század elején szembekerült azzal a problémával, hogy tagjai a mozgalom legfőbb kérdését illetően két pártra oszlottak: a revizionisták úgy vélték, a munkásság követeléseit, a legalsóbb társadalmi réteg felemelését a fennálló politikai rendszerben is meg lehet valósítani, Lenin és elvbarátai viszont úgy gondolták, ehhez a proletariátus hatalomátvétele az egyedüli biztosíték. Az orosz forradalmár Mi a teendő? című művében ráadásul felül is bírálta Marxot, ugyanis kijelentette, hogy a világforradalom nem a fejlett ipari területeken, hanem Oroszországban fog kirobbanni, ehhez pedig szükség lesz egy „élcsapatra”, mely az eseményeket akár erőszakos eszközökkel is elindítja.

Lenint és társait mélységes csalódással töltötte el, hogy 1914 nyarán, az első világháború előestéjén a szociáldemokrata pártok nagy része „elárulta” a mozgalmat, hiszen a háborúellenes internacionalizmus helyett a nemzeti érdekek jegyében politizált. A szakadék aztán még tovább mélyült az 1915-ös zimmerwaldi konferencián, ahol a Mi a teendő? című munkában megfogalmazott tézisek a jövőt illetően is megosztották a résztvevőket. A forradalmi és a mérsékeltebb irányzat a háború közepén kibékíthetetlen ellentétbe keveredett, így aztán a II. Internacionálé 1916-ban befejezte működését.

Bár a II. Internacionálé tagjainak jelentős része Zimmerwaldban elutasította Lenin programját, az idő az orosz politikusnak dolgozott, hiszen az elhúzódó háború világszerte növelte a társadalmi feszültségeket. 1917-ben Oroszországban kitört a forradalom, melyet november 7-e után a bolsevikok sajátítottak ki, és többéves küzdelem árán megszervezték a világ első szocialista államát. A Lenin és Trockij vezette orosz mozgalom ugyanakkor nem akart megállni az egykori cári birodalom határainál: a bolsevikok már 1917-től világforradalmat vizionáltak, és ebből a célból minél több országban meg akarták szerezni a hatalmat. Ennek koordinálására tartották meg 1919. március 2–6. között a szociáldemokrata pártok moszkvai világkongresszusát, melynek ötödik napján 34 ország 52 küldöttje megalapította a III. Internacionálét, azaz a Kominternt. Az üléssorozaton a jelen lévők elfogadták a Mi a teendő? című műben felvázolt programot, illetőleg azt a Lenin által megfogalmazott 21 elvet, melyek arra vonatkoztak, hogy az Internacionálé az egyes földrészeken milyen stratégia szerint próbáljon magának társadalmi bázist szerezni.

A III. Internacionálé 24 esztendős történetét az időközben megtartott hét világkongresszus, illetve a szervezet által alkalmazott különféle stratégiák nyomán is több részre szokták bontani, ám néhány általános jellemzőt felosztás nélkül is kiragadhatunk. A Komintern első és legfontosabb tulajdonsága az volt, hogy egész működése alatt alárendelődött a moszkvai pártharcoknak: bár a szervezetet hivatalosan Zinovjev, Buharin, majd a bolgár Dimitrov vezette, ezek az elnökök Lenin, illetve Sztálin jóindulatából kerültek pozíciójukba, és az ő kényük-kedvük szerint hullottak ki onnan. A szervezet ennek megfelelően a szovjet vezetés érdekeit képviselte, így 1919-től megpróbálta exportálni a forradalmat – ezek közül a legsikeresebb kísérlet a 133 napig fennálló Magyarországi Tanácsköztársaság volt –, majd a húszas években, a bezárkózás idején ádáz harcot vívott a „megalkuvónak” bélyegzett szociáldemokratákkal, hogy aztán a náci Németország megerősödése után a népfrontpolitika mellett törjön lándzsát.

A Kominternnek a szovjet politika felé való kiszolgáltatottságát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a Sztálin által külföldre kényszerített Trockij 1938-ban annak rivális szervezeteként hívta életre a Negyedik Internacionálét, illetve hogy 1943-ban, amikor a Szovjetunió a leginkább rászorult az angolszász nagyhatalmak támogatására Hitler ellen, a „generalisszimusz” feloszlatta a Kominternt.

A III. Internacionálé a második világháború után már soha nem éledt újjá: a szocialista blokkon belül 1947-ben megalapított Kominform hivatalosan csak „tájékoztatott” – megtehette, hiszen Moszkva korlátlanul érvényesíthette akaratát –, az ezerfelé ágazó baloldali szervezetek pedig más-más mértékben fogadták el és használták fel a Komintern örökségét.

 

Forrás: rubicon.hu

Rovatok: 
Történelem
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1