Navigáció

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Impresszum

Működéssel kapcsolatos dokumentumok bejelentkezés után olvashatók.

Gyöngyösi Zsuzsa
elnök, főszerkesztő
Konzili Edit
főszerkesztő-helyettes
Polonkai Attila
weboldal technikai karbantartó

Rovatvezetők:

Frigyesy Ágnes 
  Erdély
Albert Barbara
  sport
Gyöngyösi Zsuzsanna
  Délvidék, életmód, lapszél
Lengyel János
Szemere Judit

  Kárpátalja
Dr. Virág Ildikó
  egészség

Kapcsolat:

   Elnök - Főszerkesztő:
elnok@fusz.hu
   Elnökség:
fuszelnokseg@gmail.com
   Weboldal működés:
polonkaiattila@fusz.hu

Jelenlegi hely

28 személy maradt ukrán állampolgárság nélkül

A szláv nyelvekben a híd (miszt) és a város (miszto) szavak azonos tövűek. Ugyanis a hidak meghatározzák egy város arculatát, sokszor szimbólummá válnak. Beregszász város központjának is egyik legnagyobb éke, méltán büszkesége a Vérkén átívelő „púpos” kőhíd.

A Vérke patakról és a kőhídról már Lehoczky Tivadar történetíró is tesz említést 1881-1882-ben megjelent monográfiájában, méghozzá pontosan meghatározva, hogy mikor láttak hozzá a kőhíd alapjainak lerakásához.

A források szerint 1853-ban közel 60 000 koronából épült és igen fontos funkciót látott el – a máramarosi sóbányáktól vezető „sóút” részeként összekötötte az akkortájt széles Vérke két partját. Ráadásul akkoriban Beregszászban, a város főterén, rendszeresen megtartották azt a nagy vásárt, amelyre a környező falvakból, sőt Munkácsról, Újlakról, Vásárosnaményból is érkeztek árusok és vásárlók. Az ide igyekvőknek hídadót kellett fizetniük az áthaladó szarvasmarhacsordákért és a megrakott fogatokért. Az így befolyt összegből szerette volna megtéríteni a városvezetés az építkezésre fordított költségeket, s némi hasznot is reméltek belőle.

A hídvámot a városi vezetés szedte, de volt idő, mikor kiadták bérbe, így például közvetlenül azután, hogy a hidat használatba vették.

A gótikus stílusban épült, szilárd alapokon álló építmény az egyik első kárpátaljai kőhíd: addig ugyanis az átkelőket fából építették, Beregszászban főleg nyírfából. Az akkoriban zömében egyenes építésű hidaktól eltérően a beregszászit „púposnak” nevezték. Éppen ebben rejlik rendkívülisége: Ukrajnában, de még Európában is kevés ilyen van.

A XIX-XX. század fordulóján a beregszászi városi tanács Gáthy Zsigmond polgármester vezetésével megpróbálta visszaszerezni a hídvámszedés jogát, s az ebből származó bevételeket a város számára. Az akkori kereskedelmi miniszterhez fordultak segítségért, s egy igen részletes levélben megindokolták a vámszedési jog visszaállításának szükségességét, melyet korábban a város elvesztett. Az engedélyt azonban nem kapta meg a város.

1906-ben a hidat bérbe adták Junger Hermannak három évre előbb évi 2790, majd ezt követően már évi 3326 korona megfizetése fejében. 1911-ben a híd még mindig a város tulajdonát képezte, azonban 1914-ben a képviselőtestület egy miniszteri parancsnak engedelmeskedve rákényszerült, hogy a hidat, minden költségtérítés nélkül, állami tulajdonba adja. Ezzel megszűnt a vámszedési jog és a fizetett átkelés lehetősége.

Érdekesség: Ukrajnában a legrégibb kőhíd a kamjanec-podolszki Vár-híd (XVII. század). Ehhez korban közel áll a csernyivci Török-híd. A ma is álló, hasonló jellegű objektumok közül a legtöbb a XIX. század végén – a XX. század elején épült. Ennek ismeretében tehát a beregszászi híd valószínűleg érdemes lehet arra, hogy bekerüljön Ukrajna tíz legrégebbi hídja közé.

 

Forrás: karpatinfo.net

Rovatok: 
Kárpátalja
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1