Navigáció

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Impresszum

Működéssel kapcsolatos dokumentumok bejelentkezés után olvashatók.

Gyöngyösi Zsuzsa
elnök, főszerkesztő
Konzili Edit
főszerkesztő-helyettes
Polonkai Attila
weboldal technikai karbantartó

Rovatvezetők:

Frigyesy Ágnes 
  Erdély
Albert Barbara
  sport
Gyöngyösi Zsuzsanna
  Délvidék, életmód, lapszél
Lengyel János
Szemere Judit

  Kárpátalja
Dr. Virág Ildikó
  egészség

Kapcsolat:

   Elnök - Főszerkesztő:
elnok@fusz.hu
   Elnökség:
fuszelnokseg@gmail.com
   Weboldal működés:
polonkaiattila@fusz.hu

Jelenlegi hely

Ahonnan nincs visszaút

William Shakespeare az ismeretlen országnak nevezte a halált, ahonnan még nem tért meg utas. Mindenkit foglalkoztat a kérdés: mi van a halál után?
 
Sokszor haltunk meg
Kelet bölcsei úgy vélekednek a VIII. században született Tibeti halottaskönyvben, hogy nincs olyan ember, aki nem a halálból tért volna vissza. A bölcsek szerint sokszor haltunk meg valamennyien, mielőtt jelenlegi életünkre születtünk volna. Mert amit születésnek nevezünk, nem más, mint a halál másik oldala, ugyannak a folyamatnak más megjelölése, amelyet más szemszögből vizsgálunk. Hasonlóképpen ahhoz, ahogyan egy ajtót egyaránt tekinthetünk kijáratnak vagy bejáratnak aszerint, hogy a kérdéses helyiség külső vagy belső oldalán tartózkodunk. Hogy nem emlékszünk legutolsó halálunk körülményeire, annak az az oka, hogy azt kétségbe vonjuk. Viszont hasonlóképpen nem emlékszünk születésünkre sem. Sokan vannak, akik arra sem képesek pontosan visszaemlékezni, hogy mit cselekedtek előző nap, vagy mire gondoltak egyetlen perccel korábban
 
49 napig bolyong a lélek
 
A Tibeti halottaskönyv pontos leírása annak, amit az emberek a klinikai halál állapotában tapasztalnak. A könyv a haldoklók számára készült útmutató, amelyben a túlvilágról szóló leírások olvashatók. A nyolcadik században született mű sokak képzeletét ragadta meg a nyugati kultúrában is.
 
Magzatpozícióban
A tibetiek a hagyományoknak megfelelően magzatpozícióba kényszerítik a holttestet, eltörik a gerincet, összekötözik a karokat és lábakat, majd bebugyolálják a testet. E testhelyzet azt jelképezi, hogy az elhunyt embrionális állapotban lép át a halál utáni világ küszöbén, mint ahogy ilyen tartásban születik bele a fizikai világba.
Úgy tartják, hogy a halott ember lelke 49 napig bolyong a túlvilágon. A Tibeti halottaskönyv szerint ez a 49 napos létforma az, amely a halál és az újraszületés között telik el. A buddhista felfogás szerint az élet sorban egymást követő tudatállapotokból áll. Az első a születés tudatállapota, az utolsó a halál pillanatának tudatállapota. A két tudatállapot közötti szakaszt köztes létnek, bardónak hívják a tibetiek.
 
Test, amit nem mutat tükör
Figyelemre méltók a hangok, amelyeket a Tibeti halottaskönyv ismertet. Ezeket a könyv szerint akkor hallja a haldokló, amikor a halál bekövetkezik. Az e világról távozó zümmögő, recsegő és dörgő zörejeket hall, amelyek a halált megelőzően kezdődnek, és azt követően 15 órán át tartanak. Vakító fehér fényről is beszélnek, ami rendkívül vonzó. A Tibeti halottaskönyv a tiszta fényről úgy beszél, mint a felhőtlen és a végtelen fénylő tavaszi égről. Később a könyv szerint az elhunyt – aki átvitte magával elmúlt életének emlékeit, és egy ideig úgy érzi, hogy ugyanolyan fizikai testtel rendelkezik, mint életében – ráébred, hogy teste nem más, mint álomtest. Ez a test, mint a szöveg mondja, olyan test, amit elképzelünk magunknak, tehát olyan, amit tükör meg nem mutat, amely nem képes árnyékot vetni. Ez a test viszont képes arra, hogy csodálatos dolgokat produkáljon, például hegyeken keljen át. Az elhunyt látja rokonait, barátait, megszólítja őket anélkül, hogy azok tudomást szerezhetnének róla, és borzalmasan szenved emiatt. A könyv szerint túlvilági utazásaik során az elhunytak később mindenféle fényeket és váltakozó képeket látnak, zűrzavaros látomások sorozatát, ami félelemmel tölti el az elköltözötteket. Végül az elhunyt személyek valahol máshol, másban születnek újjá. Ezt nevezik reinkarnációnak. A tibetiek szerint csak a halottaskönyv vezetheti át az ember lelkét egy új életbe.
 
Cukorkoponyák éjszakája
 
Mexikóban énekelnek, füstölőket gyújtanak a halottak napi ünnepségen, ahol a gyerekek névre szóló cukorkoponyát kapnak.
Az azték őslakosok korántsem tulajdonítottak akkora jelentőséget a halálnak a mai Mexikó területén, mint az európaiak, az élet szükséges velejárójának tekintették. A hódítók azonban erre a kontinensre is elvitték a halottak napja európai felfogását. Mexikóban a két hagyomány találkozása nagyon furcsa halottak napi ünnepet szült.
Katolikus szertartás szerint temetkeznek, de a sírnál cukorkoponyákat esznek, és énekelnek. A guadalupe-i Szűz szobra minden házban a polcon figyel a családra. Oltárt állítanak mellé, amelyet teleraknak virággal, papírmaséval, cukorból készült csontvázzal és süteménnyel, hogy ha a halott hazalátogat, jól érezze magát. A „día de los difuntos", azaz a cukorkoponyák éjszakája valójában egy háromnapos fesztivál, ahol a gyerekek névre szóló cukorkoponyát kapnak, a városban tűzijátékok durrognak, az emberek cukorcsontvázakkal lepik meg a családot, és tequilát visznek a sírhoz a halottaknak. A temetőkben énekelnek, füstölőket gyújtanak. A színházakban a Kaszás a főszereplő a darabokban.
Az ünnepet november első három napján tartják, annak ellenére, hogy az aztékoknál az augusztus volt a halottakról való megemlékezés hónapja.
 
Nagyapja lökte vissza Gabriellát „odaátról"
A mentőben rövid időre klinikai halott volt, napokra kómába esett, orvosa szerint „odaát" járt a szegedi Bába Gabriella. Kitartásának köszönhetően ma már nevetve tud mesélni balesetéről és felépüléséről.
– Az utolsó emlékem, hogy elindultam a zebrán a Vértói úton – kezdett mesélni Bába Gabriella, Maszat. Története 2004 februárjában kezdődött.
„Az életem és az egész családom élete egyik pillanatról a másikra megváltozott. Mozgásom, mozdulataim nem automatikusak, minden lépésemre vigyáznom kell" – nyilatkozta lapunknak két évvel a történtek után, 2006 februárjában a Vértói úton elgázolt Gabriella.
Bába Gabriellát tíz éve gázolták el. Visszajött a halálból.
Mozgó ikonok vonultak
 
Ruzsa Ilona könyvelőként dolgozott néhány éve, amikor egy műtét során, ahogyan lapunknak 2006 szeptemberében fogalmazott, „odaát" járt. – Csodálatos, panorámás, mozgó ikonok vonultak a szemem előtt az égen, színesen, ragyogóan – mesélte a görögkeleti, Méhkeréken született asszony, aki valószínűleg ezért látott ikonokat a halálközeliség állapotában. Korábban soha nem fogott ecsetet a kezébe. Felgyógyulása után azonban minden megváltozott. – Éreztem, azonnal el kell kezdenem festeni. Leültem otthon, lepedővásznakat szedtem elő, és festettem éjjel-nappal – mondta. Három hónap alatt lett kész negyven olajképpel.
A fiatal lány a baleset után kómába esett. Háromszor megműtötték, kilenc nap után tért magához, hónapokat töltött az új klinika idegsebészetén. Édesapja a lányát ért tragédia miatt bekerült a pszichiátriai klinikára, édesanyja szinte éjjel-nappal mellette volt, mint ahogy más családtagok is.
– Bár a mentőben agyhalott voltam, és kilenc napra kómába estem, hazudnék, ha azt mondanám, bármit láttam volna. Semmi fehér fény, alagút, elhunyt elődök, ismerősök. Amikor a mentőben feküdtem, az anyai nagyapám jutott eszembe, pedig szegény elesett a második világháborúban. 
 
Megmagyarázhatatlan, de szerintem ő lökött vissza engem onnan, ahol voltam. Nem tudják, mennyi ideig voltam agyhalott. Amikor a baleset után először kontrollra mentem édesanyámmal Barzó Pál professzorhoz, megkérdezte tőlem, hogy milyen volt odaát. Erre édesanyám meglepődött, nem hitte el, hogy valóban „odaát" jártam. A professzor csak annyit mondott: „Anyuka, higgye el, volt odaát" – mesélt tovább Maszat.
 
Az volt számára a furcsa, hogy hiába kérdezgette családját, mi történt, hogy néz ki, senki sem akart neki válaszolni. – A párom végül elmondta, olyan voltam, mint A nyolcadik utas: a Halálban az alien.
 
Gabriella életét kettévágta a baleset. – Babát terveztünk, ami a felépülés, regenerálódás, később az epilepszia miatt szedett erős gyógyszerek következményeként azóta sem jött össze. Három hónappal a történtek előtt kezdtem frissítőmasszőrként dolgozni. A baleset után nem javasolták, hogy folytassam – mesélte.
 
Jövő februárban lesz tíz éve, hogy Maszatot elgázolták és majdnem meghalt. A történtek után nyolc évvel tudott újra munkába állni. A 40 éves Gabriella ma már nevetve mesél balesetéről és felépüléséről. – Azt mondta Barzó professzor, hogy neki ne köszönjünk semmit. Az élni akarás rengeteget számít – mondta búcsúzóul
Japán tánctól a ghánai halkoporsóig
Egészen meghökkentő temetkezési szokások is kialakultak a világ távoli pontjain. Egy indonéz szigeten például egy hétig az étkezőasztalnál ül a halott.
Az üdvözült lelkek emléknapja
A mindenszentek az üdvözült lelkek emléknapja, amelyet a katolikus keresztény világ november 1-jén ünnepel. Az ünnep 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először a megemlékezés napjaként. Jámbor Lajos frank császár 835-ben IV. Gergely pápa engedélyével már hivatalosan is elismerte az új ünnepet. Egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette 844-ben. A katolikus és az ortodox keresztény egyházak ünnepe Magyarországon 2000-től újra munkaszüneti nap. Sok európai országban – köztük Magyarországon és valamennyi magyarlakta területen – szokás, hogy az emberek meglátogatják és rendbe teszik elhunyt hozzátartozóik sírját, virágot visznek, és gyertyákat, mécseseket gyújtanak mindenszentek, illetve a halottak napján. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi. Magyarországon a sírok virágokkal és koszorúkkal való feldíszítése a XIX. század elejétől terjedt el német katolikus hatásra.
 
Japánban augusztus végén néhány napra összejön a család, rendbe hozza a hozzátartozók sírját a temetőben. A japánok a hagyomány szerint tánccal üdvözlik a halottak szellemeit, ezek a táncok azonban az utóbbi évszázadok során fokozatosan veszítettek az eredeti rituális szerepükből.
 
A kínai naptár hetedik havának tizennegyedik napján tartják az úgynevezett szellemünnepet, adakoznak az elhunytaknak, ételt és ajándékokat tesznek a temetőbe, pénzt is égetnek, hogy a szellemeknek ne kelljen szűkölködniük a túlvilágon. Kína egyes területein szokás nevetni és tapsolni a temetéseken, hogy a halott szelleme ne lássa hozzátartozói szomorúságát, ami megnehezítené számára a távozást, így az élőknek sem gyűlik meg a bajuk az itt ragadt lélekkel.
 
Az Indonéziához tartozó Sulawesi szigetén az elhunytak az otthonukban maradnak egészen addig, amíg a temetést elő nem készítik, ami akár egy hétbe is beletelhet. A holttestet ez idő alatt az étkezőasztalnál helyezik el ülő helyzetben, azon a széken, ahol életében is ült. Úgy tekintenek rá, mintha csak beteg lenne, így mindennap tesznek elé ételt. A temetés után óriási ünnepet ülnek, gyakran évekbe telik, amíg a család visszafizeti az erre felvett kölcsönt. A szertartáson bivalyokat áldoznak.
 
Afrika Aranypartján – a mai Ghána tengerparti sávján – szokás, hogy az elhunytat a háza talajába temetik el. A temetések egy része meglehetősen puritán, és mindenféle rítust nélkülöz. Más esetekben viszont közös siratást rendeznek, alkohollal enyhítik a fájdalmat. Ghánában bizonyos tárgyakról mintázott, például hal, rák vagy repülőgép alakú, színes, úgynevezett fantáziakoporsókba helyezik a halottakat.
forrás: délmagyar.hu
Rovatok: 
Életmód
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1