Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@fusz.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Konzili Edit

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila
polonkaiattila@fusz.hu

ELNÖKSÉG:
fuszelnokseg@gmail.com

Navigáció

Rovatvezetők

Rovatvezetők:

Frigyesy Ágnes 
  Erdély
Albert Barbara
  sport
Gyöngyösi Zsuzsanna
  Délvidék, életmód, lapszél
Lengyel János
Szemere Judit

  Kárpátalja
Dr. Virág Ildikó
  egészség

Kapcsolat:

   Elnök - Főszerkesztő:
elnok@fusz.hu
   Elnökség:
fuszelnokseg@gmail.com
   Weboldal működés:
polonkaiattila@fusz.hu

 

Működéssel kapcsolatos dokumentumok bejelentkezés után olvashatók

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Jelenlegi hely

A bajóti Jankovich-barlangban találták a legrégibb rovás-emléket…

Esztergom térsége, közeli és távoli vonzáskörzete, mindenféle történelmi, irodalmi és kulturális nevezetességben bővelkedik. Elég csak végigsétálni a város utcáin. De nincs ez másképpen akkor sem, ha elhagyjuk Esztergom határát, és a környező városokat járjuk végig. Ki ne hallott volna már a környéken élők közül Bajótról, és az Öreg-kő barlangjairól, amelyek közül a leghíresebb a Jankovich-barlang?
 
Bajót és környéke már az ősidőktől fogva lakott területként van számon tartva. Mi sem jobb bizonyítékok erre az ősi „lakottságra”, mint a Jankovich-barlangban fellelt őskori maradványok. A barlangot, amely Bajót határában, az Öreg-kő csúcsa alatt nyílik, és észak felé néz, Hillebrand Jenő barlangkutató tárta fel 1913-tól 1925-ig. Az irodalomban a Jankovich-barlang leleteinek korát a szeletai és a korai magdaléni kor közé helyezik, azaz 41.000 és 15.000 év közé.
 
Ezen leletek között találjuk meg a „bajóti pálcavég” elnevezésű rovás emléket is, mely a legrégibb rovás emlék a Kárpát-medencében. Ha elfogadjuk a fent jelzett időt, mint a leletek korát, akkor pálcavégünk kora is e két időpont között helyezkedik el. Nem esik szó a pálcavég anyagáról, korából következően azonban csontból, agancsból csiszolt leletről lehet szó. A lelet korát és anyagát illető megállapítást alátámasztják az Istállós-kői-barlang szintén csontból, agancsból csiszolt hasonló, bár írás nélküli dárdahegyei, amelyeket a Magyar Nemzeti Múzeumban megtekinthetünk, ezek 30-35 ezer évesek.
 
A bajóti pálcavég képe Lambrecht Kálmán Az ősember című könyvéből
 
A pálcavég képét Lambrecht Kálmán Az ősember c. könyvében láthatjuk. E nagyszerű könyvében a pálcavégről csak ennyi olvasható: “A magyarországi ősember művészetének nyomai. Zeg-zugosan díszített pálcika a bajóti Jankovich barlang magdaléni típusú kultúrrétegéből. Természetes nagyság.” Hillebrand a Magyarország őskora című könyvében (Budapest, 1935) ugyan nem közöl leírást a leletről, de fényképei között azonban ott szerepel.
 
Lambrecht Kálmán tehát csupán díszítményként határozza meg a jeleket, amelyek Friedrich Klára rováskutató véleménye szerint ősi írásunk jól azonosítható betűi.
 
Ősi írásunk a székely-magyar rovás-írás, melynek Forrai Sándor által összeállított betűsorát az alábbi képen mutatjuk be, hogy bárki követni tudja a bemutatott rovás-emlék jeleinek azonosítását.
Lambrecht Kálmán a könyvében szereplő rajzot természetes nagyságúnak nevezi, ez alapján a letört pálcavég 38 milliméter hosszú, legszélesebb részén 8 milliméter széles. Rendeltetése valószínűleg dárdahegy volt.
 
Az “A” oldal (fent) jelei jobbról balra: ötletes SK összerovás, G vagy BG összerovás, ötletes BSO összerovás, valamint K és V, vagy két ötös számjegy és egy K.
 
A “B” oldal (lent) jelei jobbról balra: V, L összerovás, S, V és két S összerovás (“vess, véss”?), majd BR összerovás a törés előtt.
 
A fenti betűazonosítások természetesen csak akkor érvényesek, ha pontos a rajz. Valószínűleg a letört hiányzó részen is voltak jelek. Az írás a pálca “A” oldalán kezdődött a hegyes vége felé haladva, majd a “B” oldalon folytatódott a pálca hegyén kezdve.
 
A lelet jelentőségét az adja, hogy ez a legrégibb Kárpát-medencei írásos emlékünk, amelyen a ma is használt, jelenleg székely-magyarnak nevezett rovásírás betűi, sőt talán egy szó is felismerhető.
 
Mindebből a következő, őstörténetünk szempontjából fontos ismeretek származnak:
 
egyrészt a tatárlakai korongnál jelentősen idősebb írásemlékkel támaszthatjuk alá igen korai Kárpát-medencei jelenlétünket,
másrészt a magyarok már ebben az időszakban a betűírást, mint legkorszerűbb írásmódot használták, ahol minden hangot egy külön betű jelöl, s így a mondanivaló könnyedén lejegyezhető, nem úgy, mint a nehézkes képírással, fogalomírással és szótagírással.
Forrás:
Rovatok: 
Kultúra
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1