Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@fusz.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Konzili Edit

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila
polonkaiattila@fusz.hu

ELNÖKSÉG:
fuszelnokseg@gmail.com

Navigáció

Rovatvezetők

Rovatvezetők:

Frigyesy Ágnes 
  Erdély
Albert Barbara
  sport
Gyöngyösi Zsuzsanna
  Délvidék, életmód, lapszél
Lengyel János
Szemere Judit

  Kárpátalja
Dr. Virág Ildikó
  egészség

Kapcsolat:

   Elnök - Főszerkesztő:
elnok@fusz.hu
   Elnökség:
fuszelnokseg@gmail.com
   Weboldal működés:
polonkaiattila@fusz.hu

 

Működéssel kapcsolatos dokumentumok bejelentkezés után olvashatók

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Jelenlegi hely

Harmónia

         Legtalányosabb egyensúlyra utaló összhang határozó: a zenében egyidejű hangzás, a dolgok, tényezők és színek esetében egymást kiegészítő viszony és a társadalomban az  embereket összekötő szeretet és összefogás patrónája a görög mitológia halhatatlan istennője, a szépség, vidámság, és művészet, - eszményi rend védőszentje  -  maga a harmónia.

          Ugyanis a saját előző állításával össze nem egyeztethető ellentétpárként a híd  szerepét felvállaló abszolút biztosíték a közösség  eredményes működését célzó szabály, -  az egymást kölcsönösen föltevő és kizáró  fogalom között -  a fegyelem. Ez a szabályokkal biztosított rend eredményezheti  mind a cselekvés-, mind a magatartás-beli tudatos rendszerességet és mértéktartást. A fegyelem hiánya a harmónia szomorú sorsa. Pozitív és negativ töltetű feszültség ( az egymást kölcsönösen föltevő és kizáró jelenség ) viszonya, amelyben az egyik fogalom, vagy ítélet tagadja azt, amit a másik állít  - nem a harmónia, mint kötelezettség teljesítésének biztosítására letétbe helyezett erkölcsi óvadék. A magyar összefogás, magyar igazság és egy nemzetben gondolkodás előfeltétele az összhang, a tudatos harmónia. Marionettire emlékeztető bábfigurák polgárháború rémét sejtető bizonytalanságba sodorhatják az egyensúlyát vesztett társadalmat. A félelem és bizonytalanság hírverésével a lélekben élő tűz megnyítását késleltetik.

         Csupán társadalomkritikával foglalkozni  nem tisztem, de több ízben tettem  utalást, hogy a feszültséget megelőzni és nem fokozni kell. Az  egyre szaporodó kisebb tömörüléseknek, pártocskáknak új elvárásokkal kell szembenézniük és ezek feszültségével is kell számolnunk. Mindennel számolnunk kell, mert nem lehetünk a világ,vagy éppen Európa hajótöröttei. Egyensúlyra, gazdasági, társadalmi és lelki egyensúlyra van szükségünk.A politikai életben is harmóniát kell teremteni. Ide olyan okos és bölcs emberekre van szükség, akik tudják, hogy „ A romok között takarítani kell és építeni. Az új polgár, ha van ereje és erkölcse az  élethez, életformát adhat egész Európának. Tehát nem a „csinovnyik-polgár”, akinek egyetlen  becsvágya, elismerésre irányuló törekvése, hogy minden maradjon úgy, ahogy van..., aki a megnyomorított lelkű kishivatalnok, - az orosz realizmus irodalmának jellegzetes figurája. (Összezsugorodik a rang előtt, hogy megszűnik embernek lenni – mondja Csehov) És nem a kistőkés, aki szentűl hiszi, hogy a papírok elébb-utóbb emelkednek majd... És nem az élvező kispolgár, akinek vágyálma mindenfajta kielégülés... És nem a kapzsi és tudatlan birtokos polgár, aki hajlandó minden emberit feláldozni a „biztonságáért”... Hiszek abban a másfajta polgáriasságban, mely felépítette Európát, mely a legnemesebb életformát adta az emberi világnak, s melynek egyik pudvás és ernyedt kései nemzedéke eladta és elárulta mindazt, amit az ősök építettek.” -  írja Márai. Hiszek, mert hinnem kell a magyar néplélek harmóniájában...

          Így az előkelő hölgy is, aki belecsömörölt az életbe, elhatározta, hogy öngyilkos lesz. A céltalan élet  nem lehet tiszta. Hogy feltett szándékában senki meg ne akadályozhassa, kifelé igyekezett a városból. Kifelé önmagából. A város szélén egy cipészműhelyből vidám ének hallatszott, melyből szokatlan béke és öröm sugárzott felé. Kiváncsi  volt, hogy egy alagsoban ki énekelhet így..., ilyen gyönyörűen... Belépett. Egy púpos cipész ült munkája mellett és énekelt. A hölgy felindultan  rászólt: „Hogy énekelhet ilyen vídáman.., aki ennyire nyomorult?” – „Téved asszonyom, volt a szelid válasz, én királyi gyermek, az élő Isten gyermeke vagyok.”  Nem verhet le minket a fölismerés, hogy a nagyság mulandó – mondja Goethe – ellenkezzőleg! Ha látjuk, milyen nagy volt, ami elmúlt, arra buzdíthat, hogy magunk is teremtsünk valami jelentőset, s ez aztán, ha rommá válik is, utódainkat nemes tevékenységre sarkallja, amiben elődeink sem lankadtak soha.

         Akkor hát, mi más adhatná meg az emberi élet mélóságát, mint a hit, hogy valamihez ért, valamit jól el tud végezni, amire másoknak szüksége van.   

            Pásztori Tibor Endre

Rovatok: 
Publicisztika
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1