Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@fusz.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Konzili Edit

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila
polonkaiattila@fusz.hu

ELNÖKSÉG:
fuszelnokseg@gmail.com

Navigáció

Rovatvezetők

Rovatvezetők:

Frigyesy Ágnes 
  Erdély
Albert Barbara
  sport
Gyöngyösi Zsuzsanna
  Délvidék, életmód, lapszél
Lengyel János
Szemere Judit

  Kárpátalja
Dr. Virág Ildikó
  egészség

Kapcsolat:

   Elnök - Főszerkesztő:
elnok@fusz.hu
   Elnökség:
fuszelnokseg@gmail.com
   Weboldal működés:
polonkaiattila@fusz.hu

 

Működéssel kapcsolatos dokumentumok bejelentkezés után olvashatók

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Jelenlegi hely

A Harvard is beszállt a magyarok elődeinek kutatásába

– Néhány étized szünet után újraéledtek Oroszországgal, Moldáviával és Ukrajnával a tudományos kapcsolatok, aminek Ön az egyik motorja. Nyáron sokadszorra járt a Volga-Dél Ural térségben és honfoglalás kori magyar sírokkal rokonságot mutató régészeti leleteket tanulmányozott. A korai magyar történelem „kockáinak” összerakását mennyire segíti a nemzetközi együttműködés? 
– Nagyban. Úgyszólván e nélkül nem is lehetséges. A szocializmus ideje alatt 1975-től 82-ig volt utoljára közös régészeti terepmunka a keleti kollégákkal egy szovjet-bolgár-magyar expedíció keretében. Azóta sajnos, mi magyar kutatók, többnyire úgy írtunk őstörténetet, hogy itthon ültünk az asztalnál és csak vártuk az újabb keleti publikációkat, könyveket. A Szovjetunió felbomlását követően azonban a politikai kapcsolatok meglazultak, s a tudományos együttműködés is háttérbe szorult. Idősebb kollégáim mesélték, hogy az „átkosban” a Szovjetunió gyakorlatilag legeldugottabb részén kiadott régészeti kiadvány is néhány héten belül elérhető volt idehaza az ELTE Gorkij könyvesboltjában.

– Mi történt a rendszerváltást követően? 
– Csak azoknak volt információjuk, akik személyes kapcsolatokat ápolták orosz kollégáikkal. Később ugrásszerűen javultak kint a kutatás feltételei, ami nagy előrelépés és élnünk kell a lehetőséggel. Az, hogy ezek a tudományos kapcsolatok megmaradtak, annak köszönhető, hogy barátságokról van szó, nem egyszerűen az anyagiak voltak döntőek. Ám fel kellett ismerni, hogy a honfoglalás kori leletek kutatása az oroszul tudók kiváltsága, hiszen a keleti régészeti szakirodalom ezen a nyelven íródik. Idehaza azonban felnőtt egy olyan generáció, amelyik már nem tanult orosz nyelvet. Hogy ez ne legyen akadály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszékén a magyar őstörténeti speciális képzés keretében kötelező az orosz nyelv tanulása és a régészeti szakszövegek olvasása. Az elmúlt öt évben már mi is kinn vagyunk a terepen, bekapcsolódunk azokba az orosz feltárásokba, ahol feltételezhetően magyar őstörténeti emlékekre bukkanhatunk. 

– Hogy-hogy hívták Önöket? 
– Talán kevesen tudják, de az orosz-magyar régészeti együttműködés felújításának 2004-ben volt egy nagyon fontos állomása. Bálint Csanád, az MTA Régészeti Intézetének akkori igazgatója, aki egyben a doktori témavezetőm is volt, Moszkvában a Régészeti Intézetben tartott egy fontos előadást és beszélt a helyi kollégákkal a közös kutatások fontosságáról. Ez sok „ajtót megnyitott”, végigjárhattam az Uráltól a Kárpátokig terjedő térség számos múzeumát, majd ezt követően már mi kezdeményeztük a számunkra fontos lelőhelyeken a kutatást. Élnek még annak a generációnak a tagjai, akik emlékeznek a régi kapcsolatokra. De még nagyobb szerencsénk, hogy a magyarság kialakulásának és vándorlásának kérdése nem a mi belügyünk, hanem Moldávia, Ukrajna és Oroszország-történelmének is egy vékony szelete. A magyarok elődei átvándoroltak a mai Ukrajna területén, így Ukrajna 9. századi történek is fontos része, amelynek körülményeit nekik is tisztázniuk kell. 

– Van egy modell a középiskolai tankönyvekben: honnan hova érkeztek az elődeink. A legújabb kutatások ezt mintha felülírnák. Nehéz követni, hogy egy vagy több hullámban érkeztek a Kárpát-medencébe a magyarok. Mi késztette Önöket arra, hogy felülvizsgálják a korábbi hipotézist? 
– Valóban volt egy fő modell, s ez szerencsére napjainkban is alapvetően használható. Azonban ne feledjük: nem egy megoldott kérdésről, hanem egy roppant forráshiányos időszakról és témáról van szó! Az újabb folyamatos kutatások elengedhetetlenek, mert a magyarság eredete tudományos probléma, nem pedig hitvallás kérdése. Nagy öröm, ha az elmúlt évtizedben végre Oroszországban és Ukrajnában egyre szaporodtak azok az ásatási anyagok, amelyek hasonlóságot mutattak magyar honfoglalás kori leletekkel. Arra gondoltunk, itt az ideje, hogy átnézzük őket a helyszínen is. A rendszerváltás óta ugyanis nem nagyon mentünk ki és kutattunk terepen. Ha kinn találtak valamit, az más korszak melléktermékeként került elő. Hatalmas szerencse, hogy néhány helyi régész felismerte a magyar vonatkozásokat. Ez történt Cseljabinszk térségében, ahol Szergej G. Botalov néhány szerencsés körülménynek köszönhetően elkezdte kutatni az Ujelgi lelőhelyet, amely hatalmas lökést adott a folyamatnak. Itt nagyon sok tárgy került elő, amelyek a honfoglaló magyarok kultúrájával mutatnak rokonságot. Ezt természetesen már nem lehetett itthonról ölbe tett kézzel figyelni, kimentünk, s azóta is folyamatosan igyekszünk segíteni. Hiszen, ha hamarabb jönnek az adatok, az elsősorban nekünk jó. Bár a lelőhely jelentős része még föld alatt van, az eddigi eredmények alapján úgy tűnik, hogy mind a magyar ethnogenezishez, mind pedig a helyben, keleten maradt magyarok hagyatékának kutatásához fontos információkkal fog szolgálni. Közben a térség más régészeti centrumai is bekapcsolódtak a magyarság eredetének kutatásába.

Fotó: Szöllősi Mátyás

– Az újabb őstörténeti feltárások legmeggyőzőbb, bizonyítékokon nyugvó szenzációja az etelközi szállásterület megtalálása és egyre pontosabb körülhatárolása a mai Ukrajna területén, a Dnyeper középső folyásánál.
– Korábban nem sok remény volt arra, hogy ennek a vándorlásnak az állomásai régészetileg valaha is pontosan és megbízhatóan kimutathatóak lesznek. Ehhez képest az elmúlt 8-10 évben időben annyi „magyar gyanús” leletet találtak Kirovograd-Krivoj Rig-Poltava-Dnyipropetroszk térségében, mint amennyit a más korszakokban itt sokkal tovább megtelepedett pl. szkítáktól vagy besenyőktől sem ismerünk. Az etelközi szállásterület, vagy ahogy a régészek nevezik, Szubbotyici-leletkörből mára tucatnyi lelőhelyet és száznál is több temetkezést tártak fel. Ezeket 14 C keltezéssel is a 9. század közepére, második felére lehet tenni. A leletanyag jellegében pedig megtalálhatóak egyrészt az uráli eredetű emlékek, de ugyanakkor már a palmettadíszes aranyozott ezüst leletek is, amelyek egyértelmű kapcsolatot mutatnak a Kárpát-medencei honfoglalás kori leletanyaggal. Ez utóbbira nemrég a kiváló fiatal magyar régész, Bollók Ádám mutatott rá elemzésében. A Szubbotyici-horizont leleteinek jellege azonban más szempontból is szerencsés, és fogódzókat kapunk történeti értékelésükhöz. A bizánci selyem, illetve a szláv nyelvű népektől származó kerámiák jelentős mennyiségben tűnnek fel az itteni „magyar gyanús” sírokban. E tárgyak azokról a kapcsolatokról árulkodnak, amelyeket a magyarok elődeivel kapcsolatban az egykori írott források is megőriztek. Etelköz esetében a régészeti leletek és az írott források meglepő összhangban vannak egymással. 

– Ön is feltételezi, hogy nem az egész magyar népcsoport jött be a Kárpát-medencébe, hanem egy részük Keleten maradt?
– Julianus megtalálta a Keleten maradt magyarokat és most már régészeti leletek egyre inkább alátámasztani látszanak ezt az adatot. Valószínű, hogy nem jött mindenki. Ám nem biztos, hogy ahol megtalálta őket a 13. században, ott éltek 300 évvel korábban is. Magam is egyre inkább azokkal értek egyet, akik szerint azt a régiót, ahol a magyarság etnogenezise végbement, nem egy kompakt, jól körülhatárolható őshazaként kell elképzelnünk. – 

– Miért indultak mégis tovább a Volgán túlra?
– Ez jelenleg a magyar őstörténet legnehezebb kérdése. Feltételezzük, hogy az adott térség politikai-katonai konfliktusai indíthatták őket erre. A besenyők a mai észak-nyugat Kazahsztán felől a 9. század legelején érkeztek meg a Dél-Urál sztyeppéire, ezt igazolják az észak-nyugat kazahsztáni leletek. Ezzel párhuzamosan pedig azt tapasztaljuk, hogy a Volga-Dél-Urál térségből kiinduló népesség régészeti hagyatéka a 9. század első harmadában, illetve a század derekán feltűnik a Volgától nyugatra a Dnyeper középső folyása mentén. (Ezüst halotti maszkok és szemfedők, lábhoz tett részleges lovas-temetkezések, aranyozott-ezüstből készült növényi mintás öv- és lószerszámveretek stb.). A magyarok elődeiről pedig ekkor találunk először adatokat az írott forrásokban. Vagyis egy korai besenyő konfliktus logikailag nagyon-nagyon valószínű forgatókönyvnek tűnik. Természetesen a volgai átkelés csak a Kazár Kaganátussal való valamilyen „egyeztetés” nyomán mehetett végbe, hiszen ez a birodalom ekkor már több száz éve blokkolta a kelet-nyugati irányú népvándorlásokat. Feltételezzük, hogy a Dnyeper térségében, szövetségesi kapcsolatban a kazárok nyugati és részben északi határait védhették.

– Mi a következő lépés a kutatásban?
– Keressük az új lelőhelyeket és azokat a keleti régészeti centrumokat, amelyek partnerek lehetnek a számunkra fontos térségben. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem közel tucatnyi kétoldalú együttműködési szerződést kötött Kisinyovtól Moszkván át a Délnyugat-Szibériáig terjedő térség legjobb egyetemeivel. Sőt, diákunk is volt már kint részképzésen, amelyre a 1980-as évek óta nem volt példa a magyar régészetben. Ugyanakkor az eddigi egyik legnagyobb eredményünknek az MTA-val való összefogás keretében idén júniusban Budapesten lezajlott őstörténeti konferenciát tartom. Itt összesen 22 moldáv, ukrán, orosz és kazak régész mutatta be a magyar közönségnek a legfrissebb eredményeket az Urál és a Kárpátok közötti térségből. Jelenleg ennek az anyagát készítjük elő egy kétnyelvű kiadványhoz. 

– Az orosz-ukrán konfliktus akadályozza a kutatást? 
– Most ugyan nem lőnek, de szerencsére a számunkra fontos Dnyeper térsége egyébként sem érintett a konfliktusban. Ettől függetlenül Ukrajnába egyelőre nem vezetünk expedíciót. Azonban a helyi kollégákkal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Őszintén remélem, hogy belátható időn belül meg fog változni a helyzet, mivel az etelközi szállások kutatása kulcsfontosságú. A feszült nemzetközi helyzet Oroszországban számunkra abban érződött, hogy szemmel láthatóan csökkent a kutatásra fordított pénz. Rendkívül fontos, hogy itthon biztos anyagi bázist tudjunk teremteni néhány évre előre. A régészet és a bioarchaeologia sajnos jóval költségesebb kutatásokat jelent, mint az írott források vagy a nyelvészeti vizsgálatok. Itthon a Pázmány Péter Katolikus Egyetem mellett a Magyar Tudományos Akadémia támogatására alapozunk, illetve kezdetektől segítette a munkánkat a Lezsák Sándor nevével fémjelzett Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány. – 

– Tanítványai körében mennyire népszerű téma a honfoglalás? Jelentkeznek fiatalok ásatásra?
– Szerencsére sokan szívesen jönnek velem, közben tanulnak oroszul, kapcsolatokat építünk, s megnézzük a helyi leletek és nevezetességek mellett a földrajzi környezetet is. Ez egyedülálló lehetőség, hiszen a régészetet nem lehet elsajátítani és eredményesen művelni pusztán könyvekből. Természetesen a legkiválóbb diákok kiváltsága, hogy jöhessenek. Az egyetemi tanulmányaik mellett nyelvvizsgát szereznek, kiváló szakdolgozatokat írnak, konferenciákon adnak elő és tanulmányi versenyeken vesznek részt.

– Hogy látja az eddigi leletanyag tükrében, újra kell írni a magyar honfoglalás történetét?
- Az újabb régészeti leletek alapján sem kell alapjaiban átírni. A középiskolában is tanított modell finomhangolásáról van szó. Az egyetlen jelentősebb változás talán csak az időrend terén mutatkozik. A régészeti adatok alapján feltehetően a 9. század elején és nem a 8. században keltek át a Volgán a magyarok. Ez egyébként az írott források adataival is egybeesést mutat. A genetikai vizsgálatoktól sem várom azonban azt, hogy minden keleti csont rokonságot mutasson a Kárpát-medencében. A mai magyarság is csak meglepően csekély mértékben mutat biológiai kapcsolatot a honfoglalókkal. Ugyanakkor az uráli és kelet-európai genetikai jellegzetességek már kitapinthatóak a honfoglaló anyagon elvégzett eddigi vizsgálatokban. Vagyis a magyarság genezisének kutatásában a bioarcheológiai vizsgálatok komoly szerepet tudnak, és nagyon remélem fognak is játszani. Az MTA BTK Régészeti Intézetének Archaeogenetikai Laboratóriumával egy nemzetközi szintes is jelentős és méltatott kutatási tervet dolgoztunk ki, amelyet az új keleti régészeti vizsgálatokkal együtt az MTA jövő évi Lendület pályázatára fogunk benyújtani. A magyar őstörténet bioarcheologiai kutatásához készített programunkban részt vesz a Harvard Medical School genetikai laboratóriuma is David Reich vezetésével, akik a populaciogenetikai kiértékelésben is segítik a munkánkat. Ha ezt a programot és az említett adatbázisépítést sikerül végig vinni, meggyőződésem, hogy az hatalmas mérföldkő lesz a magyarság eredetének kutatásában.

NÉVJEGY

Türk Attila, régész

1973-ban születet Egerben, a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd a Szegedi Tudományegyetemen szerzett régészet, történelem és magyar őstörténet szakon diplomát. A szegedi Móra Ferenc Múzeumban, majd az MTA Régészeti Intézetében dolgozott, szakterülete a honfoglalás kori régészet és a magyarság korai története. 2013-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszékén oktat, illetve tagja az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportjának. Közel száz tudományos és tudományos ismeretterjesztő dolgozata jelent meg magyar és idegen nyelven, melyekre eddig több mint 700 független hivatkozást kapott itthon és külföldön egyaránt. Munkáját 2012-ben Kristó Gyula-díjjal jutalmazták, 2016-tól az MTA Bolyai-ösztöndíjasa.

Cseke Hajnalka

Forrás: figyelo.hu

Rovatok: 
Történelem
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1