Navigáció

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Impresszum

Működéssel kapcsolatos dokumentumok bejelentkezés után olvashatók.

Gyöngyösi Zsuzsa
elnök, főszerkesztő
Konzili Edit
főszerkesztő-helyettes
Polonkai Attila
weboldal technikai karbantartó

Rovatvezetők:

Frigyesy Ágnes 
  Erdély
Albert Barbara
  sport
Gyöngyösi Zsuzsanna
  Délvidék, életmód, lapszél
Lengyel János
Szemere Judit

  Kárpátalja
Dr. Virág Ildikó
  egészség

Kapcsolat:

   Elnök - Főszerkesztő:
elnok@fusz.hu
   Elnökség:
fuszelnokseg@gmail.com
   Weboldal működés:
polonkaiattila@fusz.hu

Jelenlegi hely

Karafiáth Orsolya: Az otthon éjjel


Pókok 

Én úgy alszom, hogy jól tudom 
mi zajlik éjjelente itt. 
A pókok fogják, s megragadják 
szobám szabályos sarkait.

Kifordítják, akár egy zsákot, 
meggyűrik és továbbszövik; 
a tér nyúlik, csücskét behúzzák 
egész mélyre, az álomig.

Háló lepi lezárt szemem: 
belül a látvány szétszakad. 
Rémekre oszlik, látomásra, 
gyötri foglyát, az árnyakat.

Sürgő iszony – bennem cikázik – 
amorf csapdám ehhez kevés. 
Ti jó pókok, hiába minden: 
befog mindent az ébredés.

Molyok 

Ha azt hiszed, a meztelen test 
megvéd majd és egybetart, 
riadj csak fel ma éjszaka! 
És éberen figyeld magad.

Először csak a szárnycsapások. 
Idegbajos, vad verdesés. 
Aztán már hallod is: hasít. 
Foszló szövet zaja, a bőrödé.

Innen már tudd: aludj tovább. 
Reggelre úgyis összevarrnak. 
Boszorkányöltés, mestermunka lesz. 
Foltok, csomók gyűrődnek rajtad.

Vastag, erős anyag a fejben. 
Roncsolják csak ronggyá a fodrát! 
Szálazzák csak valósra szét! 
Cincáljátok, okos molyocskák!

Szú 

Reméltem, ez csak altatódal. 
Ahogy csendült – egyetlen hangra. 
Marták a csendet, ringattak, 
a józanságot szétkaparva.

Mintha a régi ágy lábát 
harapnák, jaj, pedig dehogy. 
A testre mennek, és tovább. 
A csontba fúrnak vájatot.

Percegnek minden mozdulatban, 
s te hánykolódsz reménytelen. 
Dobnád magad kívülre de 
csak visszaránt a félelem.

Kegyes a szú, majd mindegyik: 
a lágy velőre, vérre nem megy. 
Kikezdenek, de össze nem dőlsz. 
Megtart egy elfojtott lehelet. 
  
A patkány 

Beengedted. Vagy itt volt rég. 
Veled jött – még ez is lehet. 
Amit hagytál, megnőtt azon. 
Ágyadba bújt, ébren, veled.

Fehér, akár a dunyha, párna, 
Ha rád néz, visszalátsz bele. 
Folyik beléd, elönti álmod. 
Akár a vér - vörös szeme.

Karmod lesz! Mondd, te hogy kapaszkodsz? 
Fogad mibe mélyesztheted? 
Minden éjjel csapda, vesztő, 
felhizlalja félelmedet.

És éhezel! És szomjazol! 
Kiáltasz is megint, hiába. 
Tetőled nyer erőt az állat, 
míg átrágod magad a mába. 

 

Forrás: litera.hu

Rovatok: 
Kultúra
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1