Navigáció

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Impresszum

Működéssel kapcsolatos dokumentumok bejelentkezés után olvashatók.

Gyöngyösi Zsuzsa
elnök, főszerkesztő
Konzili Edit
főszerkesztő-helyettes
Polonkai Attila
weboldal technikai karbantartó

Rovatvezetők:

Frigyesy Ágnes 
  Erdély
Albert Barbara
  sport
Gyöngyösi Zsuzsanna
  Délvidék, életmód, lapszél
Lengyel János
Szemere Judit

  Kárpátalja
Dr. Virág Ildikó
  egészség

Kapcsolat:

   Elnök - Főszerkesztő:
elnok@fusz.hu
   Elnökség:
fuszelnokseg@gmail.com
   Weboldal működés:
polonkaiattila@fusz.hu

Jelenlegi hely

A népköztársaság hóhérai

1956 decemberétől valóságos halálgyárként működött a magyar igazságszolgáltatás. Az első áldozat a miskolci gyalogsági lőtéren, statáriális bírósági ítélet alapján agyonlőtt Soltész József volt 1956. december 15-én. Utolsóként a budapesti gyűjtőfogházban 1961. augusztus 26-án felakasztott Hámori István, Kovács Lajos és Nickelsburg László életét oltotta ki a hatalom.
 
A kádári megtorlás áldozatainak pontos számát azért is nehéz megállapítani, mert a forradalom utáni években a felkeléssel össze nem függő politikai perekben is hoztak halálos ítéleteket - 1959 és 1961 között például 25 egykori csendőrt végeztek ki régebbi bűncselekmények vádjával. Egyes '56-osokat pedig köztörvényes vádak alapján ítéltek halálra, más esetekben viszont "valódi" köztörvényes elítéltek jutottak bitóra.
A halálos ítéleteket politikai megrendelésre kiszabó bírókat a köznyelv vérbírónak nevezi. A hatalom politikai iránymutatásokat adott, s minden ügyhöz kellett egy hús-vér bíró, aki vállalta, hogy részt vesz a megtorlásban. Kádár János később igyekezett úgy tenni, mintha az igazságszolgáltatás függetlenül működött volna.
 
Ezzel szemben tény, hogy Biszku Béla belügyminiszter az MSZMP KB PB 1957. december 10-i ülésén kevesellte a fizikai megsemmisítések számát. Ezután kiadtak a bíróságoknak egy tájékoztatót, mely gyakorlatilag sillabuszként szolgált az ítélkezések során. A megtorlás gépezetét 1958-1959-ben járatták csúcsra, ekkor született a legtöbb halálos ítélet. Az első szakaszban még statáriális bíróságok hozták a halálos verdikteket, de a szervezett megtorlásban később oroszlánrészt vállaltak a Legfelsőbb Bíróság polgári és hadbírái. A korabeli jogszabályok szerint a kivégzéseken egy bírónak is jelen kellett lennie, de a másodfokú ítéleteket meghozó bírákra ez a szabály nem vonatkozott. Így a legtöbb halálos ítéletet kihirdető Legfelsőbb Bírósági vérbíráknak általában nem kellett végignézniük áldozataik akasztását.
 
Hírhedt figura a Nagy Imre-per kalandos életű bírója, Vida Ferenc, aki az 1930-as években részt vett a cionista mozgalomban, majd Tel-Avivban belépett a Palesztinai Kommunista Pártba, Magyarországra visszatérve szerepet vállalt az illegális kommunista mozgalomban, börtönbe zárták; 1945 után pártszervező munkába kezdett, állami tisztséget vállalt, és 1953-tól a Legfelsőbb Bíróság bírója lett.
 
A vérbírák egy része kommunista volt, de akadt köztük olyan jogász, akit a Horthy-rendszerből örökölt a diktatúra, és aki hűséggel szolgálta tovább a megváltozott ideológiájú államot.
A legtöbb halálos ítéletet meghozó Borbély János, a "mosolygó halál" például Zinner Tibor kutatásai szerint járásbíróként dolgozott 1938-tól, és 1953-ig szolgálta az államot. Ekkor elbocsátották, de 1957-ben visszahívták a Legfelsőbb Bíróságra, ahol 65 halálos ítélettel mutatta ki a háláját. Noha a szó szoros értelmében nem volt vérbíró, a megtorlás irányításában kulcsszerepet játszott Lee Tibor, az LB Büntető Kollégiumának vezetője, aki 1942-től a Budapesti Királyi Főügyészség főügyésze volt. Főállamügyészként hűségesen szolgálta az új rezsimet is, de 1951 és 1953 között internálták. Négy év múlva rehabilitálták, és újra szolgálatba helyezték a Legfelsőbb Bíróságon.
 
Hányan élnek még a vérbírók közül? A többségük természetesen régóta halott. Vida Ferenc 1972-ig dolgozott bíróként, és 1990-ben hunyt el a budapesti Kútvölgyi Kórházban. Az utolsó pillanatig kitartott amellett, hogy Nagy Imre ügyében helyesen ítélt, és tagadta, hogy politikai nyomásra cselekedett volna. Borbély Jánost már 1962-ben nyugdíjazták, ugyanakkor, amikor a legtöbb halálos ítéletet kihirdető hadbírót, Ledényi Ferencet. Az ő esetében a hivatalos indoklás is tartalmazta, hogy törvénysértésekben vett részt, és munkájával, magatartásával kapcsolatban kifogások merültek fel (1968-ban elhunyt). Lee Tibor 1965-ig maradhatott a Legfelsőbb Bíróságon, 1974-ben halt meg.
 
Életben van még a csepeli ellenállókat bitóra küldő Jacsó János, valamint a balatoni nyaralójában élő Mátyás Miklós hadbíró, aki 13 embert végeztetett ki, köztük a húszéves Mányi Erzsébetet, akit azért küldött akasztófára, mert a gyulavári határőrlaktanyából fegyvereket zsákmányolt. Mátyás az ítélet kihirdetésekor gúnyolódott a sírva fakadt, rémült lánnyal, és azzal vigasztalta, ne féljen, a kivégzés "nem tart sokáig".
 
A LEGTÖBB HALÁLOS ÍTÉLETET KIHIRDETŐ VÉRBÍRÓK
Polgári bírók:
Borbély János - 65 fő
Tutsek Gusztáv - 46 fő
Vida Ferenc - 20 fő
Halász Pál - 19 fő
Mecsér József - 10 fő
Vágó Tibor - 9 fő
 
Hadbírók:
Ledényi Ferenc - 28 fő
Szimler János - 23 fő
Sömjén György - 14 fő
Mátyás Miklós - 13 fő
Kiss István Gábor - 12 fő
 
nemzetiblog.blog
Rovatok: 
Publicisztika
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1